Elérkezett, pontosabban kitört belőlem az, aminek nem kellett volna. Tudom, ez nem az első eset, amikor ezt csinálom, de most nagyon komolyan gondolom, holott belülről iszonyatosan fáj. Ugye írtam az előző bejegyzésekben, hogy megfáztam, nem érzem magam jól. Tegnap azt hittem, hogy kezdek helyre jönni, erre ma még rosszabbodott a helyzet, ugyanis már reggel arra keltem, hogy szétszakad a gyomrom, annyira görcsöl. Most 20:51 van, és reggeltől ezidáig kb. 14-szer mentem wc-re, elcsaptam a gyomrom, és most nem tudom ez kajától volt, vagy vírus... Aki ismer, az tudja, hogy a gyomrom a legérzékenyebb, szóval ha vm. gyomorpanaszom van, maximálisan elhagyom magam. A mai nap annyira szarul voltam, és talán már nem is attól, hogy 5 percenként rohantam ki a fürdőszobába, hanem már bennem volt a félelem. Nem tudtam se enni, inni is csak erőltetve ment. Már remegtem a félelemtől, és írtam Shouheinek, hogy ne jöjjön. Iszonyatosan kerülget a sírás most is, és szinte így is egész nap sírtam. De ez vagyok én. Tudom, más most röhög rajtam, hogy hogy lehetek ekkora nyomorék, de SENKI se fogja megtudni mit érzek, akinek nem volt olyan komoly betegsége, mint nekem gyerekkoromban. Szerintem a közelebbi barátok tudják miről van szól, az is lehet, hogy elfelejtettek, jó nekik. Sajnos én nem tudom elfelejteni, és azóta vagyok ilyen, amilyen. Ezért sem érdekel, ha utálnak, ha egyedül maradok, úgy látszik én nem tudok megváltozni. Utálom, ha más látja hogy szenvedek. Normális esetben, ha valaki beteg, mindig a másik mellett akar lenni. Hát én ebben is különbözök. Én attól csak rosszabbul leszek, ha látom mások arcán az aggodalmat. Iszonyatosan rosszul esik. Inkább egyedül átvészelem a bajom, van bennem egy "öngyógyító" akármi, amit ilyenkor igyekszek igénybe venni. De ez is csak akkor megy, ha egyedül vagyok.
Most nem tudom mi lesz, de nagyon ki vagyok akadva lelkileg is. Amit ennek a bejegyzésnek adtam címet, az természetesen saját magamra vonatkozik, mert tudom, hogy én egy nagyon rossz ember vagyok, és ma 100milliószor megkérdeztem magamtól, hogy miért születtem meg??? Én mindenkinek csak fájdalmat okozok, senkihez se tudok alkalmazkodni, minden jónak az elrontója vagyok. Szerintem jobb lett volna, ha meg se születtem volna, és szerintem ha mélyen belegondolnak, mások is így gondolhatják. Azt hiszem itt az ideje, hogy ezt most befejezzem, mert már megint ömlik a könny a szememből... Szóval ennyit rólam.
U.i.: Majd elfeledkeztem róla... elég nagy vita tört ki itthon a szüleimmel, és talán ez váltotta ki megint a depresszióm (nem mintha elmúlt volna...) és az "egyedül lenni" akarást. Lehet, ha ez nem történik meg, minden máshogy történt volna.
