Mint általában szokott lenni, jó után rossz következik. Most hogy végre "alakultak" Satoshival a dolgok, már el is romlott. Annyira jól kezdődött minden, még egy félreértés is simán megoldódott, de a tegnapi levele után úgy döntöttem, jobb lesz barátnak... Nem részletezem mit írt, nem írt semmi bántót vagy ilyesmi, más a problémám. De nem írom le mi, mert már elegem van a folytonos csalódásokból. Azt is elhatároztam, hogy ő volt az utolsó, akiről ilyen lelkesen írtam a blogomban. Most már végképp nem bízok senkiben, szóval max. akkor írok a legközelebbi személyről, ha már a kezében tartja a repülőjegyet, hogy eljön Magyarországra. Bár el tudom képzelni Satoshiról, hogy írni fog egy bocsánat kérő levelet, és utána minden úgy fog menni, ahogy eddig volt, talán... de már lehet, hogy én csak barátként fogom kezelni. (Ha csak nem veszi észre magát, hol hibázott.)Az a baj, hogy nem csak ez az egyetlen problémám. Ami talán még rosszabb, hogy úgy érzem, mindenki eltávolodik tőlem. Barátokat beleértve. Mindenki változik, komolyodik, más lesz, vagy éppen megtalálja élete szerelmét, és ahogy ez természetes, ő lesz neki az egyetlen, az első stb. Szóval akik közel állnak hozzám, úgy érzem egyre nagyobb távolság lesz köztünk. Nem tudom miért.
Mostanában amúgy vegyes a hangulatom. Néha nyugodtabb vagyok (persze ez elég ritka), néha ideges, néha meg nagyon szomorú. Mindig csak azt látom, hogy a körülöttem levők boldogok, mindenkinek van valakije, akire támaszkodhat, akivel nevethet, akivel sírhat, akivel megoszthatja mindennapi élményeit, érzéseit. Én meg csak sóhajtozom mindig. Nem tudom mások mit gondolnak rólam, bár jó lenne egy olyan bejegyzést is írni, amire kommenteket kapok a blogom olvasóitól. Mert én tudom milyen vagyok, de vajon mások milyennek látnak engem...?
Mostanában amúgy vegyes a hangulatom. Néha nyugodtabb vagyok (persze ez elég ritka), néha ideges, néha meg nagyon szomorú. Mindig csak azt látom, hogy a körülöttem levők boldogok, mindenkinek van valakije, akire támaszkodhat, akivel nevethet, akivel sírhat, akivel megoszthatja mindennapi élményeit, érzéseit. Én meg csak sóhajtozom mindig. Nem tudom mások mit gondolnak rólam, bár jó lenne egy olyan bejegyzést is írni, amire kommenteket kapok a blogom olvasóitól. Mert én tudom milyen vagyok, de vajon mások milyennek látnak engem...?





