Próbálom magam visszafogni, nagyon de nagyon... de nem megy...... muszáj vagyok kiírni magamból amit érzek, mert különben felrobbanok. Valami biztos nem stimmel velem, de nem tudom miért. Kezdem úgy érezni, hogy nincs álmom, nincs jövőm, nincs életem. Nem tudom miért élek. És ilyenkor jönne az a rész, hogy "De van VALAKIÉRT élnem." Csakhogy nálam ez nem így van. Nem vagyok boldog, mert nem tudok senkit se boldoggá tenni. Nem tudok senkihez se alkalmazkodni és végül mindenkitől eltávolodom. Ez így van Shouheiel is. Habár vele ezt még nem közöltem, de holnap elérkezik az a nap is. Most amúgy annyira ideges vagyok miatta, hogy lassan elkap a sírógörcs. Ugye vasárnap ment Ausztriába, ott töltött 2 napot. Kedd este írt egy sms-t, hogy jön vissza Pestre és ott tölt még egy éjszakát, van-e kedvem menni. Csak én azt az sms-t szerda reggel olvastam el, és úgy értelmeztem, hogy csütörtökön megy Pestre és tölt ott egy éjszakát. Szóval szép kis félreértés lett az egészből mert közbe írta szerdán hogy már Budapesten van, én meg természetesen nem értettem hogy most miért is nem csütörtökön?? Aztán később láttam meg az első sms dátumát, de akkor már minden késő volt... Nem találkoztunk. De hogy miért is vagyok ideges?? Mert ma reggel ment haza Spanyolországba, és egy szót nem írt azóta. Én írtam neki egy csomó levelet (meg utolsó sms-ként is leírtam neki), hogy NINCS pénz a telómon és csak e-mail tudok írni. Megkértem, hogy írjon, ha hazaért. De hát ba**** visszaírni. Szerintem ilyenkor az első dolog hogy megírja a kedvesének hogy "épségben hazaértem". De nem.... én nem tudom mi van vele, de azt ő is nagyon jól tudja, hogy a világon amit legjobban utálok az a várakozás....... és képes vagyok elhinni hogy azért sem ír nekem mert talán nem mentem el Pestre?! Vagy már nem érdekel miért nem ír, de egy az biztos. ELEGEM VAN AZ EGÉSZBŐL. Ez a találkozás elég furcsa volt, tök máshogy viselkedett, mintha nem is ő lett volna. Én meg most őszintén leírom, nem vagyok szerelmes. Sőt.... már azt sem tudom, hogy mi az a szerelem. Most ezt nem azért írom, mert ideges vagyok. Csak egyszerűen nem mertem beismerni, hogy a furcsábbnál is furcsább vagyok.... egy lény akiben nincsenek jó érzések csak a düh, irigység, féltékenység, szomorúság, méreg, idegesség és még sorolhatnám. IGEN. Ez vagyok én. Nagyon féltem ettől, de most már belátom. Valahogy nem megy nekem ez a párkapcsolat, semmilyen kapcsolat. Nem tudok senkit se elfogadni, és úgy érzem sose leszek már szerelmes. De akkor miért élek?? Szeretnék egyedül élni és megtapasztalni hogy "Ah igen, igen is szükségem van egy társra!" Csak mikor fogok én egyedül élni??? Majd talán 30 évesen elkezdem az életem, ha addigra egyáltalán sikerül annyi pénzt összekaparni hogy albérletbe menjek.... Őszintén, azt hittem, hogy a huszonéves kor a legszebb. Amikor már nem is olyan csitri az ember de még nem is teljesen érett. Mindig azt gondoltam, hogy megállítanám az időt 20 és 30 év között. De úgy látszik nekem ez a boldog időszak nem jön össze.
Mi lesz velem vajon? Ha egyedül leszek, már tényleg nem fogok senkit se találni. Beláttam, hogy nincs értelme japánokkal megismerkedni. Mindig ugyanez lesz. Találkozunk, talán először jó lesz, de a következő találkozásnál már úgyis előjönnek a problémák és elhagyjuk egymást. Magyarokról meg nem is beszélve. Egy: nem vagyok a magyar fiúk esete, max. 1-2 embernek. Kettő: még ha nincs is értelme japánokkal megismerkedni, akkor is ők lesznek a legvonzóbbak számomra. Márpedig ha én szerelmes tudnék lenni.... tuti hogy a külsejébe zúgnék bele, mint ló a gödörbe...
Sokszor azon gondolkoztam, hogy nekem olyasvalaki kéne az életembe, aki jól néz ki mellettem. Még ha én ronda is vagyok, de ő nézzen ki jól. Büszke akarok lenni rá és a világnak mutogatni, hogy milyen ember sétál mellettem. Biztos van ilyen ember, de annak én tuti nem tetszenék. Mert ez általában így szokott lenni.
Ez egy jó hosszú bejegyzés lett, és eléggé kiábrándító. De még akarok valamiről írni.
Ef - a tale of memories
Ezt az animét néztem ma végig. 12 részes, de ezt követi egy újabb 12 részes folytatás (Ef - a tale of melodies). Az első évadban egy hihetetlen sztorin megy keresztül 4 ember élete. Én egyet emelnék ki: Chihiro és Renji kalandját. Renji egy átlagos srác, viszont Chihiro egy elég különleges lány. Egy baleset következtében elvesztette hosszútávú memóriáját, és emlékezete csupán 13 órán át tartott ki, ez után elfelejtett mindent. Minden nap egy naplóba írt, hogy mi történt vele, amit minden másnap, a 13 óra eltelte után átolvasott, hogy emlékezzen előző énjére. Renji és Chihiro barátok lettek, majd az idő elteltével kialakult köztük a szerelem. Viszont voltak bonyodalmak, amik újra feledésbe merítették Chihiro fontos emlékeit, és emiatt minden Renji vállára zúdult, hiszen benne az összes emlék élt... de újra belevágtak, nekikezdtek mindent előröl, és szép lassan visszahozták együtt Chihiro emlékeit addig a napig, amíg a sok szenvedést tűrő lány széttépte a naplóját, és hagyta, hogy a szellő elvigye a lapokat, az ő mindennél fontosabb emlékeit..... Nagyon szomorú volt az egész történet, de végül Renji eldöntötte, hogy ő kitart Chihiro mellett és mindenáron visszahozza a leányzó emlékeit, ezért elindult és megkereste a kitépett lapokat a naplóból. Habár nem találta meg az összeset, de elindult arra a helyre, ahol mindig összefutott szerelmével. Valóban ott ült a lány, nagy szemekkel nézve a fiúra, és kérdezte "Te ki vagy?" A szerelmes hős pedig ott szorongatta a kezében a lapokat és teljes erejéből, szívéből megmondta, hogy visszahozza az emlékeit, csak ne felejtse el őt, mire a lány kérdezte: "Miért csinálod ezt? Annak ellenére, hogy el kellene felejtenem téged, folyton-folyvást visszagondoltam rád. Nem bírok 13 óráig nem gondolni rád...." Majd egymás karjaiba borultak. Nagyon megható volt számomra. EZ szerelem. Amikor azt érzed, hogy nem bírsz nélküle élni. Én mikor fogok ilyet érezni...? Nagyon elgondolkodtató volt ennek a két személynek a története, csak az a baj, hogy tanulni nem lehet belőle. Ugyanis a szerelmet nem tanulni, hanem érezni kell.
Huhh, nem is tudom hány órája írom ezt a bejegyzést, már 23:20 van. És még mindig nem írt. Holnap... holnap mindennek vége lesz.
No comments:
Post a Comment